2011. május. 18.
001

A tokaji aszú vagy röviden aszú a Tokaj-hegyaljai borvidéken előállított aszúbor, vagyis aszúsodott és normál szőlő felhasználásával készített desszertbor, borkülönlegesség. A tokaji borok közül a leghíresebb. Évszázados technológia alkalmazásával készül, amelynek alapja az aszúsodott szőlőszemek késői szüretelésére és az ezt követő különleges borkészítési eljárás. (Wikipedia)

Az aszúkészítéskor 1 gönci hordó (azaz 135,6 liter) borhoz vagy musthoz, annyi puttony (kb. 22-27 kg) aszúszemet keverünk, ahány puttonyszámú aszúbort kívánunk elkészíteni.
Az aszúkészítés mindazonáltal nagy odafigyelést és sok munkát igénylő folyamat, ami a szedéssel kezdődik.  Az aszúszedésben mindig inkább a nők voltak járatosak, mivel nagy türelemre és ügyes kezekre van hozzá szükség.  A szedő leveszi a fürtöt a tőkéről, s kicsipegetvén belőle az aszúszemeket, külön edénybe kezdi gyűjteni.
A szedést követően szükséges tárolni az aszúszemeket. Régen ez fa kádakban történt. Ekkor még nem taposták meg a szemeket, hogy előbb kinyerjék belőlük a nektárt. A levet, ami kifolyt a szőlőszemek saját súlyánál fogva, s amit ma esszenciának nevezünk, külön edényben fogták fel. Ez a különlegesség - mondani sem kell - hatalmas cukortartalommal rendelkezik, s olyan egészségmegőrző és tápanyagokban gazdag, hogy gyógyszerként is ismertté vált.

Az aszúszemekben meglévő anyagok kioldása áztatással történik. A feltárt aszúszemeket borhoz, musthoz vagy félig erjedő musthoz keverik. Ezt 24-48 órán keresztül folyamatosan újra és újra fölkeverik, hogy a szemekben rejlő anyagok jól elegyedjenek a borral vagy musttal. Ezzel együtt felszabadulnak az aszúban lévő magok és héjdarabok. Ezek könnyebbek, mint a folyadék, így felúsznak a kád tetejére, s ott egy réteget képeznek. Ekkor van lehetőség az eltávolításukra, ami általában valamilyen szűrő segítségével történik meg. Az áztatás az aszúkészítés jelentős lépése.
Az aszú ezt követően kerül lepincézésre. Merthogy a technológia harmadik fontos lépése az érlelés.

A technológia a mai napig nem változott a 16. századihoz képest, csak az alkalmazott gépek, berendezések csiszolódtak.

A puttonyszámtól függően meghatározott mennyiségű cukormentes extraktot, valamint cukrot tartalmaz. A forgalomba hozatal előtt Tokaj-hegyaljai pincében három évig - az Aszúeszenciát öt évig -, ebből a Tokaji Aszút legalább két évig, a Tokaji Aszúeszenciát legalább három évig fahordóban kell érlelni.

A Tokaji aszú puttonyszám szerint lehet:
3 puttonyos, amely legalább 60 g/l természetes cukrot és 25 g/l cukormentes extraktot,
4 puttonyos, amely legalább 90 g/l természetes cukrot és 30 g/l cukormentes extraktot,
5 puttonyos, amely legalább 120 g/l természetes cukrot és 35 g/l cukormentes extraktot, 
6 puttonyos, amely legalább 150 g/l természetes cukrot és 40 g/l cukormentes extraktot tartalmaz.
A Tokaji Aszúeszencia kiemelkedő minőségű, kiválóan alkalmas területről és évjáratból származó aszúbor, amely legalább 180g/l természetes cukrot és 45g/l cukormentes extraktot tartalmaz (MAGYAR BORKÖNYV tervezet, 2002).

A tokaji borok gyógyító hatásáról a világban számos feljegyzés, kutatás, hiedelem létezik. Általános egészségjavító hatást tulajdonítanak mindenütt nekik, emésztő- és idegrendszeri panaszok gyógyítása, vérszegénység megelőzése céljából ezen túl is ajánlják őket. Ma már az is tudományos tény, hogy fogyasztásuk javítja a fizikai ellenálló-képességet, csontképződés szempontjából pedig kedvező magas foszfortartalmuk. A tokaji aszú sokáig a magyar gyógyszerkönyvekben is gyógyhatású anyagként szerepelt. (Egyéb forrás: ismeretlen)

Borban legyőztük a világot
Tizenegy párosításból nyolcban magyar borok győzték le a világ legnevesebb termelőitől válogatott tételeket a VinCE Budapest 2012 borrendezvényre meghirdetett vakkóstoláson, amelynek nemzetközi bíráló bizottságában Steven Spurrier, a legendás 1976-os Paris Wine Tasting szervezője is részt vett.
Borjour Magnum
A rendezvényen a Szent Benedek Pincészet borai nagy sikert arattak. Köszönjük vendégeinknek a részvételt és a jó hangulatot!
Borjour bormagazin - rádió műsor
A Borjour bormagazin rádió műsor vendége volt Dr. Farkas Géza.
Borjour Klasszik - győzelem!
A január 13-i Borjour Klasszik borbemutatón a Szent Benedek Pincészet lett az est pincészete, és a Szent Tamás Furmint 2008. borunk a legjobb bor! Köszönjük mindenkinek, aki ránk szavazott!