A Szent Benedek Pincészet alapítója és tulajdonosa Dr. Farkas Géza, aki a kilencvenes évek végén szeretett bele Tokaj-hegyaljába.

Mára sikerült kialakítani egy igényes, exkluzív borokat előállító, jól felszerelt pincészetet, ahol a hangsúly a minőségi bortermelésen van. A pincészet Európa földrajzi közepén, Tállyán található.

A szőlőterületeken a 100-120 mázsa helyett terméskorlátozással csak 25-30 mázsa szőlőt termelnek, melynek feldolgozása adja az alapot a kiváló borokhoz.

A borász, Ádám József és a tulajdonos megtalálta a közös hangot, mindketten vallják, hogy a tokaji hírnevét vissza kell állítani, melyet csak minőségi borokkal lehet elérni.

„Korrekt és igényes pince, méltó Tállya „régi, szép híréhez”” – írja Alkonyi László - Tokaj iránytű borkedvelőknek 2009 című könyvében.

Pincészet

A pincészet Tokaj-hegyalján, Tállyán található. Az épület a hegyaljai hagyományoknak megfelelően kőből épült, kb. 200 évvel ezelőtt. A ház alatt, vele azonos nagyságú, boltíves borházban (présház) végezzük ma is a szőlő feldolgozását, és a borok kezelését.

A 3 ágú, kőboltozatos pince teljes hossza 70 méter. A pince páratartalma és hőmérséklete megfelel a borok érlelésének.

Borászat

A szőlőtermés jelentős korlátozásával - leválogatással - kizárólag magas színvonalú, exkluzív borokat állítunk elő, a száraz boroktól a hatputtonyos aszúig.

Minden tétel fahordós erjesztéssel és érleléssel készül. A Remete és az édes borok 6-8 hónap, a száraz borok 6-18 hónap, a borkülönlegességek pedig a jogszabály által előírt időt meghaladó érlelést kapnak, ami aszú esetében közel három év fahordós érlelést jelent.

A Delta bogyózó és a Bucher pneumatikus prés biztosítja a termés kíméletes feldolgozását. A prés lezárható, áztatandó tételek esetén áztató tartályként is működik.

És hogy miért Szent Benedek ?

Szent Benedeket VI. Pál pápa Európa védőszentjévé nyilvánította
http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=11311

TÁLLYA Európa mértani közepe 
http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=875

Szent Benedek alapította a bencés rendet,

és azért, mert a  pincészet tulajdonosa, Dr. Farkas Géza kaposvári ügyvéd Pannonhalmán járt Gimnáziumba, ahol egyik kedvenc tanára volt Várszegi Asztrik (azóta már) főapát, Ő sok sikert kívánva, örült és "engedélyezte" névválasztásunkat. (Nem volt engedélyhez kötve, de Mi büszkék vagyunk erre!)

Szent Benedek Regulájából...

"Tisztelj minden embert (Pét 2,17).
És amit nem kívánsz magadnak, te se tedd másnak (Mt 7,12, Tób 4,16)."

http://www.bences.hu/lelki/regula/h_regula/

...sokat tanulhatunk ma is.

"Minden érkező vendéget úgy fogadjanak, mint magát Krisztust, mert ő maga mondja majd egykor: "Idegen voltam, és befogadtatok engem" (Mt 25, 5). Mindenkinek adják meg a megfelelő tiszteletet, de elsősorban a hitben testvéreinknek és a zarándokoknak. Mihelyt tehát vendéget jelentenek, szolgálatkész szeretettel siessenek elébe az elöljáró és a testvérek."

Isten hozott!

 

 

 

Borban legyőztük a világot
Tizenegy párosításból nyolcban magyar borok győzték le a világ legnevesebb termelőitől válogatott tételeket a VinCE Budapest 2012 borrendezvényre meghirdetett vakkóstoláson, amelynek nemzetközi bíráló bizottságában Steven Spurrier, a legendás 1976-os Paris Wine Tasting szervezője is részt vett.
Borjour Magnum
A rendezvényen a Szent Benedek Pincészet borai nagy sikert arattak. Köszönjük vendégeinknek a részvételt és a jó hangulatot!
Borjour bormagazin - rádió műsor
A Borjour bormagazin rádió műsor vendége volt Dr. Farkas Géza.
Borjour Klasszik - győzelem!
A január 13-i Borjour Klasszik borbemutatón a Szent Benedek Pincészet lett az est pincészete, és a Szent Tamás Furmint 2008. borunk a legjobb bor! Köszönjük mindenkinek, aki ránk szavazott!